2018.10.19
péntek

A székelyudvarhelyi kézilabda újjászületése

MF - közlemény - 2018-09-27 11:51

Újból felnőtt férfi kézilabda mérkőzésen szurkolhatnak az udvarhelyiek! 2018 elején megszűnt a Székelyudvarhelyi KC felnőtt férfi kézilabda csapata, azonban az év folyamán Székelyudvarhely Megyei Jogú város helyi támogatók segítségével létrehozta a Székelyudvarhelyi Szejke SK nevű kézilabdacsapatot, az együttes benevezett a román nemzeti bajnokság másodosztályába.

Jelöljünk vasszékelyeket!

MF - közlemény - 2018-09-26 12:18

A 2016-ban alapított Vasszékely-díj művészi kivitelezésű bronz emlékplakettből és díszoklevélből áll. A díj Gálát Lajos Vas-székely elnevezésű öntöttvas plakettjének másolata, ezért is maradt rajta a „82-es Vas-székely” felirat, illetve az 1917-es jelzés.

Nem fogyasztható a székelyudvarhelyi források, csorgók vize

- 2018-09-18 13:17

A napokban Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala vízminta alapján bevizsgáltatta négy forrás, illetve csorgó vízminőségét.

Start Up & Down

- 2018-09-13 11:06

Egy közelgő gazdasági esemény, melyre meghívást kapott az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége, ugyanígy a HBC tagjai, barátai is. A Hargita Business Center konferenciája lehetőséget teremthet üzleti kapcsolatok kialakítására, ugyanakkor arra is, hogy egymás példáiból okuljunk.

Megsütötték Erdély leghosszabb kürtőskalácsát a Kürtőskalács

MF - Agerpres - 2018-09-10 10:44

A farkaslakai Kovács Kalács csapata nyerte szombaton az Év székelyföldi kürtőskalácsa - 2018 címet a 2. Kürtőskalács - Édes ízek fesztiválján, ahol megsütötték Erdély leghosszabb kürtőskalácsát is.

ANM: Meleg időre számíthatunk a következő tíz napban

MF - Agerpres - 2018-09-10 10:41

Nyárvégi melegre számíthatunk a következő tíz napban az ország egész területén, csapadék a sokéves átlagnak megfelelő mennyiség hull - tájékoztat az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM).

6. Digitális Székelyföld Konferencia

MF - közlemény - 2018-09-05 14:43

Székelyudvarhelyen a digitális világ jelene és jövője – Már válthat Early Bird jegyet a 6. Digitális Székelyföld Konferenciára. Erdély legnagyobb digitális fóruma innovatív ötletekkel, a digitális tér aktuális trendjeivel és megújult névvel tér vissza ezúttal Székelyudvarhelyre október 18-19. között az IT Plus Klaszter szervezésében. A 6. Digitális Székelyföld Konferencia a régió aktív vállalkozóinak, oktatóinak, önkormányzatainak és szakembereinek találkozópontja, melynek célja Székelyföld fejlesztése és korszerűsítése a technológia új lehetőségei által.

Őszi felvételi ingyenes helyekkel a MÜTF Oktatási Központ 3 egyetemén

- 2018-09-04 08:56

Szeptember 3-13. között online és személyesen is lehet jelentkezni a MÜTF Oktatási Központ 3 egyetemére. 

Az Aranycsapat győzelmeinek emlékére ültetett fát Dr. Lomnici Zoltán

- 2018-09-03 12:54

Az Aranycsapat Emlékévének keretében, a legendás focicsapat győzelmeinek emlékére Székelyudvarhelyen, az Emlékezés Parkjában ültetett fát Dr. Lomnici Zoltán, az anyaországi Aranycsapat Emlékév Testület elnöke.

Szólj bele!

MF - közlemény - 2018-08-10 12:56

Székelyudvarhelyen 2016-ban elkészült a “Szerethető Udvarhely” városfejlesztési koncepció, amely egy mentalitásváltást irányzott elő, azaz hogy olyan várost szeretnénk, amely az apró kis részletekre is odafigyel, de az elképzelésünket csak úgy tudjuk megvalósítani, ha a városlakók is aktívan bekapcsolódnak a város fejlesztésébe, szépítésébe.

Felszólítás: A cselekvés a leghatékonyabb megelőzés!

- 2018-08-07 08:28

A Magyar Polgári Párt Hargita megyei frakciója követeli, hogy Hargita Megye Tanácsa 24 órán belül kössön szerződést egy vadásztársasággal a veszélyes medvék altatólövedékes ártalmatlanítására, begyűjtésére és ideiglenes, biztonságos megőrzésére. 

"Nem jól van az, hogy többet lehet keresni az államnál, mint a privát szférában"

- 2018-08-06 09:01

Ha holnaptól az állami alkalmazottak 20 százaléka kilépne a munkahelyéről, észre sem vevődne - jelentette ki Eugen Teodorovici. A pénzügyminiszter szerint nincs jól az, hogy többet lehet keresni az államnál, mint a privát szférában.

Székelyudvarhelyről indítják idén is a Király-etapot

MF - közlemény - 2018-08-01 10:31

Sajtótájékoztatón ismertette Gálfi Árpád, Székelyudvarhely és Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere azokat az információkat, melyek a Székelyföld Kerékpáros Körversenye 12. kiírásához fűződnek.

„S’ akkor” ez nem zombigeneráció!

MF - közlemény - 2018-07-30 12:28

Az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) nem ért egyet a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége (SZMVSZ) felmérésével, miszerint a székelyudvarhelyi fiatalok kevés ismerettel rendelkeznek alapvető társadalmi kérdésekről. Erről tartott sajtótájékoztatót az UIET elnöksége.

Megnyílt Antal Lóránt szenátori irodája Székelyudvarhelyen

MF - közlemény - 2018-07-19 08:57

Irodát nyitott és bemutatta csapatát Antal Lóránt szenátor Székelyudvarhelyen. A sajtótájékoztatón bemutatkozott Varga Zsuzsánna irodavezető és udvarhelyszéki koordinátor, Szakács Tibor gyergyószéki koordinátor, András Lóránd roma kisebbséggel foglalkozó ifjúsági vezető, Szabó Katalin sajtófelelős és Polacsek Péter online kommunikációért és szövegszerkesztésért felelős munkatárs.

Kövesi tevékenységi jelentése: az elmúlt öt esztendőben 37 közméltóság ellen született jogerős ítélet

mf - 2018-07-11 09:06

2013 májusa és 2018 júliusa között, amíg Laura Codruţa Kövesi volt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vezetője, 37 közméltóság, köztük kilenc miniszter és volt miniszter, 21 képviselő és hat szenátor, valamint egy európai parlamenti képviselő ellen született jogerős ítélet a DNA által felgöngyölített korrupciós ügyekben - olvasható a volt főügyész tevékenységi jelentésében.

Jótékonysági koncert a zabolai Mikes-birtokon

mf - 2018-07-11 09:02

A Roy Chowdhury-Mikes Alapítvány jótékonysági koncertet szervez a Kovászna megyei árvízkárosultak javára.

Számos ingyenes hely a MÜTF-ön

- 2018-07-09 08:17

A székelyudvarhelyi Magyar Termék Nagydíjas és Diákbarát Intézmény díjas MÜTF Oktatási Központ immár 20 éve az erdélyi magyar oktatás szerves része, a székelyföldi magyar felsőoktatás és felnőttoktatás székelyudvarhelyi pillére, vállalati kapcsolatai révén pedig a székelyföldi gazdaságfejlesztés egyik fontos szereplője.

Digitális Kaláka

MF - közlemény - 2018-06-21 09:13

Pénteken, június 22-én startol a Digitális Kaláka, ami egy teljesen újszerű kezdeményezés térségünkben. Az SZKA, a U-Hub és az Önkormányzat szervezésében egy 48 órás hackathon fog zajlani a hétvégén. A megnyitó pénteken 11 órától lesz a Harghita Business Center épületében.

 

© Copyright 2018