2024.03.29
péntek

Az RMDSZ szerint a kormány rossz döntést hozott azzal, hogy bezáratta az iskolákat

- 2020-11-10

Semmi sem indokolja azt, hogy minden iskolát és osztályt bezárjanak. A kormány elhamarkodott döntésével úgy állítja be a tanulókat és a pedagógusokat, mint a koronavírus hordozóit. Eközben Európa országainak nagyon nagy része – nagyobb fertőzöttségi aránnyal – körültekintően jár el, és hagyja fejlődni a diákokat – állapította meg tegnap esti közleményében az RMDSZ.

Az érdekvédelmi szervezet álláspontja szerint az online tanításnak beláthatatlan következményei lesznek hosszú távon, nem beszélve arról, hogy ennek a feltételei sem adottak: a kormány az elmúlt fél évben nem volt képes digitális eszközökkel ellátni az iskolákat. Ugyanakkor a pedagógusok és az oktatási szakemberek is állítják: az óvodások és az alsó tagozatos iskolások esetében a digitális oktatással nem fejleszthetőek olyan képességek, mint a szövegértés, a helyes tájékozódás, az írásbeli és szóbeli kompetenciák elsajátítása – érvelnek a közleményben. Éppen ezért az RMDSZ azt kéri a kormánytól, hogy minden iskolában és óvodában, ahol a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi, kezdjék újra az oktatást 9. osztályig. Egyes iskolák bezárásáról, ahol ez indokolt, a helyi önkormányzatok és megyei tanfelügyelőség véleményét kikérve a megyei sürgősségi bizottság (Comitetul Judeţean pentru Situaţii de Urgenţă) döntsön.







© Copyright 2018