2021.11.27
szombat

Oltási útlevél és a bejáratnál végzett negatív teszt jöhet a fesztiválokon is

- 2021-02-22

Csak olyan személyek vehetnek részt az Untold és Neversea fesztiválokon, akiket már beoltottak, esetleg már átesett a fertőzésen (és emiatt antitestet termel a szervezete) vagy tesztel tudják igazolni, hogy negatívak - jelentette be a fesztivál kommunikációs igazgatója, Edy Chereji.

A szervezők kevesebb résztvevővel is számolnak az idén nyárra tervezett zenei eseményeken. Chereji állítása szerint arra kérték a hatóságokat, ne adják fel annak a lehetőségét, hogy fokozatosan visszatérjünk a normális kerekvágásba, és közösen keressék meg a lehetőséget, hogy milyen intézkedések mellett, milyen lehetséges forgatókönyvek szerint tudnak rendezvényeket szervezni idén nyáron. Állítása szerint számukra egyértelmű, ha rendezvényeket akarnak szervezni, akkor kompromisszumokat kell kötni, és bizonyos korlátozó intézkedéseket kell elfogadni. Az Untold fesztivál szervezői azt szeretnék elérni a hatóságoknál - az elmondása szerint - , hogy azoknak a személyek a részvételével, akik bizonyítani tudják, hogy már beoltották őket, esetleg antitestet termel a szervezetük, vagy a bejáratnál végzett teszt azt mutatja, hogy negatívak, megszervezhessék a fesztiváljaikat. Chereji hangsúlyozta, hogy a társadalmi távolságtartási szabályok betartását esetükben lehetetlen, ezért az lenne a legfontosabb, hogy leüljenek a hatóságokkal, és közösen kidolgozzanak a szervezőknek egy útmutatást, hogy miként tudják elkülöníteni a veszélyeztetett embereket azoktól, akikre már nem jelent veszélyt a betegség. Idén a tervek szerint az Untold fesztivált augusztus 5-8. között szerveznék meg, míg a Neversea fesztivált július 8-11. között tartanák.







© Copyright 2018