2024.03.28
csütörtök

Nevelő jellegű intézkedést hozott néhány székelyudvarhelyi iskola

- 2022-11-28

Két székelyudvarhelyi oktatási intézmény is amellett döntött, hogy ezután nem fogja saját költségből biztosítani a diákok számára a vécépapírt.

Több iskola küszködik azzal, hogy a diákok nagy mennyiségben pazarolják a toalettpapírt.  A székelyudvarhelyi Bethlen Gábor Általános Iskolában a diákoknak kell megvásárolniuk a vécépapírt, amit Lukács Barna, az intézmény igazgatója is megerősített. Elmondása szerint az oktatási intézmény költségvetésével nincsenek alapvetően gondok, az, hogy a diákok hozzák be az általuk elhasznált toalettpapírt, leginkább a mértéktelennek tűnő pazarlásnak a következménye. Az igazgató egyúttal jelezte, a rendelkezés nevelő jellegű lehet a diákok számára; egyébként nem visszavonhatatlan a döntés, elsősorban a diákok pazarlásának csökkentése a cél.  A Palló Imre Művészeti Szakközépiskola esetében már nem is jut az oktatási intézmény éves költségvetéséből a tisztálkodási cikk beszerzésére – nyilatkozta Gergely Gábor igazgató. Az intézményvezető közölte: a kért költségvetésnek nagyjából a felét kapták meg, ez pedig korántsem bizonyult elegendőnek.







© Copyright 2018