2021.12.07
kedd

A járványhelyzettől független, teljes nyitást szorgalmaznak június elsejétől a vendéglátósok

- 2021-04-14

Függetlenítsék a vendéglátóipar működését a fertőzöttségi mutatóktól, kérik az ágazati munkáltatók a kormánytól.

Amint azt Corina Macri, a vendéglátóipari vállalkozókat tömörítő érdekvédelmi szervezet, az FPIO elnöke elmondta, azt szeretnék, ha a június 1-től a vendéglátóipari létesítmények, a járványvédelmi szabályok tiszteletben tartásával működhetnének, bárhogy alakul is majd a járványhelyzet. Az elnök szerint addigra az ágazatban dolgozók 90 százaléka immunizálva lesz, a beoltottak összlétszáma pedig eléri az 5 milliót az országban. A szervezet állásfoglalása szerint a vendéglátóipar működését a fertőzési ráta függvényévé tenni indokolatlan, mivel „nem léteznek konkrét tanulmányok, amelyek bizonyítanák, hogy összefüggés van az éttermek működése és a megbetegedések számának növekedése között, a megbetegedések zöme szakmai, vagy családi környezetben történik”. A szervezet azt javasolja, hogy amíg tart a járvány, a lokálok maximum 50 százalékos kihasználtsággal működhessenek, kül- és beltéren egyaránt, egy asztal körül pedig legfeljebb 6 személy ülhessen. A vendéglátósok támogatják egy részletes működési szabályzat kidolgozását, amelynek az áthágása drasztikus bírságot, sőt, a működési engedély ideiglenes elvesztését vonná maga után. Az ágazati munkáltatók szeretnék, ha a cégek párhuzamosan több állami támogatási formát is igénybe vehetnének. A szervezet legalább 50 százalékos adókedvezményt kér az ágazat számára, valamint az áfának 9 százalékról 5-re történő csökkentését. A vendéglátóipari vállalkozók szerint indokolt volna az ágazati minimálbér 3 000–3 500 lejre való emelése, s egyidejűleg a bérek adómentessé tétele, akárcsak az építőipar esetében. Ez az intézkedés ideiglenes volna, 5 évre szólna. Szeretnék elérni a hiteltörlesztési moratórium kiterjesztését és a fizetésképtelen adósokkal szembeni végrehajtások felfüggesztését is.







© Copyright 2018