2021.12.01
szerda

Véradási kampányt indított a MIÉRT Magam adom! címmel

- 2020-10-29

A járványidőszakban a véradók aránya közel 50 százalékkal csökkent Romániában, miközben azoknak a száma, akiknek vérre van szüksége, nem lett kevesebb.

Éppen ezért Magam adom! címmel véradási kampányt indított a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT). Az ernyőszervezet a koronavírus-járványhelyzet okozta vérhiányra igyekszik választ adni, és Erdély-szerte a véradás fontosságára hívja fel a figyelmet. „A jelenlegi egészségügyi helyzetben kiemelten fontos, hogy segítsük közösségünket és az egészségügyben dolgozók munkáját” – nyilatkozta Bogya Anna, a projekt koordinátora. A kampány célja egy hét alatt 150-180 potenciális véradó mozgósítása, ugyanakkor a szervezők tudatosítani szeretnék az emberekben: semmivel sem veszélyesebb elmenni vért adni, mint bevásárolni vagy a buszon utazni, de három életet menthetnek meg általa. A kampány első állomása Zilah volt. A zilahi alkalmat a sepsiszentgyörgyi, brassói, székelyudvarhelyi, kolozsvári és csíkszeredai követi majd. A szervezők a későbbiekben bővíteni tervezik a helyszínek és időpontok sorát. A véradáskor kapott élelmiszerjegyeket a MIÉRT tagszervezetei jótékony célra gyűjtik: a projekt végeztével a Böjte Csaba által vezetett Szent Ferenc Alapítványnak ajánlják fel. A projektről és a területi eseményekről bővebb információkat a MIÉRT Facebook-oldalán olvashatnak az érdeklődők. 







© Copyright 2018