2024.04.17
szerda

Megvan, hogy ki fogja koordinálni a koronavírus elleni oltási kampányt

- 2020-11-18

Valeriu Gheorghiţát, a központi katonai kórház járványügyi főorvosát nevezték ki a koronavírus elleni országos oltási kampány koordinátorának - jelentette be tegnap Klaus Iohannis államelnök.

Miután a hatóságok kidolgozták a COVID-19 elleni oltási stratégiát, amelyet a jövő héten fognak közzétenni, elkezdték az oltási kampány tulajdonképpeni megszervezését is annak hatékony megvalósítása érdekében - mondta az államfő. Az államfő elismételte, hogy első szakaszban az egészségügyi személyzetet, a kockázati kategóriákba sorolt személyeket, a tanügyben, honvédelemben, szállításban, energia- és vízszolgáltatásban dolgozókat oltják be. Megszabták már a beoltáshoz szükséges általános intézkedéseket is, ami a vakcina szállítását és raktározását, az oltások beadásával foglalkozó szakembercsoportok, illetve oltási helyszínek azonosítását illeti, mutatott rá Iohannis. Az államfő figyelmeztetett ugyanakkor a félretájékoztatás és a hamis hírek előidézte veszélyre a védőoltások kapcsán. Amíg a tudományos bizonyítékok az oltások biztonságát és hatékonyságát támasztják alá, és azt mondják, hogy képesek véget vetni a pandémiának, és ezek a piacra dobás előtt amúgy is szigorú engedélyeztetési eljáráson mennek át, mindannyiunk közös erőfeszítésére van szükség, hogy olyan hatékony oltási kampányt valósítsunk meg, amelynek segítségével életünk minél hamarabb visszatérhet a normális kerékvágásba, mondta az elnök. Az Európai Bizottság kedden jóváhagyott egy újabb, immár az ötödik szerződést az Európai Unió tagállamainak nevében a CureVac európai gyógyszervállalattal, amely első körben 225 millió dózis koronavírus elleni oltást szállítana az uniónak.







© Copyright 2018