2021.12.07
kedd

Hamarosan az erdélyiek is élhetnek a védettségi igazolványukkal Magyarországon

- 2021-05-04

Az RMDSZ reméli, hogy a magyar és a román külügyminiszter rövid időn belül be tudja jelenteni a két ország közötti kétoldalú megállapodást az oltási igazolás elismeréséről –nyilatkozta az RMDSZ szóvivője.

Hegedüs Csillát arról kérdezték: hogyan állnak a tárgyalások a két ország közötti oltási igazolások elfogadása terén, illetve mikorra várható ennek megköttetése. Ugyanis Magyarországon szombattól csak védettségi igazolvánnyal lehet rendezvényekre menni, az erdélyi kettős állampolgársággal rendelkezők és a Romániában beoltottak vakcinaigazolványát azonban egyelőre még nem ismerte el a magyar állam. Bár a magyar kormány felhatalmazta a külügyi tárca vezetőjét, hogy kössön kétoldalú megállapodásokat a számukra „fontos országokkal” egymás védettségi igazolványainak elfogadásáról, ezt – Montenegróval és Szerbiával ellentétben – Romániával még nem kötötték meg. A szóvivő szerint, már a múlt héten a külügyminiszteri találkozón szóba került a kérdés. Értesülései szerint pedig Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes egyeztetett erről Florin Cîțu kormányfővel, aki nyitott volt a védettségi igazolvány ügyében. Így az RMDSZ reméli, hogy rövid időn belül a két külügyminiszter be tudja jelenteni a megállapodást is.







© Copyright 2018