2021.12.07
kedd

A görögök már bevezették a vakcinaigazolványt

- 2021-02-24

Görögország az első uniós tagállam, amely vakcinaigazolványt állít ki. Az athéni kormány célja az, hogy megkönnyítse az országok közötti utazást, és így megmentse a nyári turistaszezont.

Ehhez a görög bevezetés kevés lesz, a kabinet ezért abban bízik, hogy az egész Európai Unióban megkönnyítik majd a koronavírus ellen már beoltottak utazását. Azt javasolják, hogy a határokon maradjon meg a negatív teszt bemutatásának és a karanténba vonulásnak a lehetősége, de akit már beoltottak, az lépjen be korlátozások nélkül a másik országba. Egyfajta gyorssávot lehetne kialakítani a reptereken, a beoltottak ide állhatnának, és nem oda, ahová a többiek – javasolják. A rendszer péntek óta működik, hétfőig 55 ezer igazolványt állítottak ki, olyan embereknek, akik már az oltás mindkét dózisát megkapták.







© Copyright 2018