2024.03.28
csütörtök

Spanyolországban elkezdik tesztelni a négynapos munkahetet

- 2021-03-16

Spanyolország lehet az első országok egyike a világon, amely tesztelni fogja a négynapos munkahét bevezetésének lehetőségét, miután a madridi kormány beleegyezett egy kísérleti projekt elindításába az érdeklődő vállalatok számára – írja a The Guardian.

"A négynapos (32 órás) munkahéttel korunk valódi vitáját próbáljuk rövidre zárni. Eljött ennek az ideje" – idézte Iñigo Errejón párttag Twitter-üzenetét a 24.hu. Ugyan a pilot részleteit még nem közölték, a párt azt javasolta, hogy a hároméves projektre 50 millió eurót szánjon a kormány, így a cégek minimális rizikó mellett tudnák tesztelni a programot. Az első évben a vállalatok a négynapos munkahét okozta többletköltség 100 százalékát, a másodikban 50 százalékot, a harmadikban pedig 33 százalékot kapnának meg. Úgy számolnak, körülbelül 200 cég venne részt a kísérletben 3000-6000 dolgozójával. Ezeknél a vállalatoknál várhatóan ősztől lehet csütörtök az új péntek.







© Copyright 2018