2024.04.18
csütörtök

Új stranddal bővülhet jövőre Udvarhelyszék

- 2022-12-27

A Helyi Fejlesztések Országos Programjában pályázott sikeresen 5,3 millió lejért a korondi önkormányzat a községközpontban lévő szakközépiskolával közösen, amelyből az Árcsó részen elképzelt strand megépítését finanszírozhatják.

A beruházás egy felnőtt-, illetve egy gyerekmedence kialakítását tartalmazza, továbbá lesznek irodák, öltözők, szálláshelyek, sőt egy multifunkcionális sportpálya is. Katona Mihály korondi polgármester elmondta, jelentősen haladtak a két éve megkezdett kivitelezéssel, hiszen mostanra elkészültek a betervezett épületek, medencék, illetve a multifunkcionális sportpálya, ugyanakkor a közművesítés is megtörtént. A polgármester hangsúlyozta, a beruházással nemcsak a helyieknek, illetve a turistáknak szeretnének kedvezni, hanem a községbeli iskolásoknak is, hiszen lehet majd kihelyezett tanórákat tartani a létesítményben.







© Copyright 2018