2024.03.29
péntek

Februárban kiigazítják a januári villanyszámlákat

- 2021-02-04

A lakosság az egyetemes szolgáltatási árat fizeti a januárban felhasznált villanyáramért, majd utólag a szolgáltató kiigazítja a számlát, nyilatkozták az AGERPRES hírügynökségnek az energetikai ágazathoz közel álló források.

Ez csupán a január 20-a előtt kiállított számlákra érvényes, és ezeket a számlákat februárban kiigazíthatják. Az 5-ös számú rendelet hatályba lépése, azaz január 20-a után kiállított számláknak már tükrözniük kell a szolgáltató által vállalt kedvezményes árakat – jelentették ki az ANRE képviselői. Az ezt követően kiadott számlákon a szolgáltatónak egyaránt fel kell tüntetnie az egyetemes szolgáltatási árat, valamint az általa biztosított kedvezményes árat is. A Hivatalos Közlönyben január 20-án megjelent rendelet értelmében azok a háztartási fogyasztók, akik nem módosítottak még a szerződésükön, a jelenlegi szolgáltatójuk által ajánlott legalacsonyabb árat fogják az energiáért fizetni, és sokkal egyszerűbb eljárás keretében változtathatnak majd a szerződési feltételeken. A háztartási fogyasztóknak 2021. június elsejéig még az árajánlatában szereplő legalacsonyabb árat fogja számlázni a szolgáltatójuk.







© Copyright 2018