2024.04.20
szombat

Visszaszolgáltatások: ezentúl az államnak kell bizonyítania, hogy nem erőszakkal vette el a javakat

- 2020-02-12

Döntő házként fogadta el a képviselőház azt az RMDSZ-es törvénykezdeményezést, amely a visszaszolgáltatott javak valós értékfelmérését biztosítaná, valamint arra kötelezné az államot, hogy a visszaszolgáltatási folyamatban bizonyítsa be, nem jogtalanul kobozta el a tulajdont - tájékoztat a szövetség keddi közleménye.

A tervezetet Apjok Norbert, az RMDSZ Máramaros megyei parlamenti képviselője dolgozta ki, a képviselőházi vitában Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő kiegészítő javaslataival került elfogadásra. Szabó kifejtette, az elfogadott törvény változást hoz az eddigi visszaszolgáltatási folyamatban. "Eddig az eredeti tulajdonosoknak kellett bebizonyítaniuk, hogy az állam jogcím nélkül, erőszakkal fosztotta meg őket az adott tulajdontól. Azonban ezt sok esetben lehetetlen volt bebizonyítani. A ma elfogadott törvényben gyakorlatilag megfordítottuk az eddigi bizonyítási folyamatot: ezentúl az államnak kell bizonyítania azt, hogy nem erőszakkal vette el az adott javat, amennyiben ezt nem tudja, akkor az adott ingatlan tulajdonjoga az elkobzás előtti tulajdonost illeti meg" - mondta Szabó. A törvény az államelnöki kihirdetést követően lép hatályba. 







© Copyright 2018