2024.03.28
csütörtök

Két jelölt a székelyudvarhelyi RMDSZ elnöki tisztségéért

- 2018-03-29

A március 28-ai határidőig két személy, Sinka Arnold és Derzsi László nyújtotta be jelölési dokumentációját a székelyudvarhelyi RMDSZ elnöki tisztségéért.

 

Azok a személyek, akik ugyancsak déli 12 óráig beléptek a szervezetbe vagy aktualizálták tagságukat részt vehetnek  április 12-én, 17 órától a Junior étteremben tartandó közgyűlésen.

A gyűlésen döntenek többek között az elnök személyéről, az elnökségről, a választmány összetételéről és az új alapszabályzat meghatározásáról.

„A mai határidő nem azt jelenti, hogy az RMDSZ tagok toborzása véget ért, ezt továbbra is folytatjuk, hiszen akkor tud hatékony érdekképviseleti munkát végezni a szervezet, ha minél több ember támogatja és részt vesz a munkában.”- fogalmazott Bíró Barna Botond, az udvarhelyszéki RMDSZ megbízott elnöke.

Az elmúlt négy hétben összesen 584 személy aktualizálta tagságát, illetve új emberek iratkoztak be, tehát az április 12-ei közgyűlésen összesen 584 RMDSZ tag rendelkezik majd szavazati joggal.

„A két elnökjelöltnek, Sinka Arnoldnak és Derzsi Lászlónak köszönetemet fejezem ki az elmúlt időszakban kifejtett munkájukért, látszik, hogy mindketten erős támogatottsággal rendelkeznek a városban. Olyan önkormányzati képviselők ők, akiknek valós eredményeik vannak az RMDSZ szervezetének munkájában és vannak konkrét elképzeléseik a jövőt illetően.” – tolmácsolta köszönetét Bíró.

Ezen kívül köszönetet érdemelnek az udvarhelyszéki RMDSZ iroda munkatársai, akik az előkészítést, illetve a tagfelvételi feladatokat tisztességesen elvégezték. Helytálltak még akkor is, amikor bizonyos külső nyomások nehezítették munkájukat. Úgy gondolom, hogy az ilyenfajta régi, rossz beidegződésektől kell megszabadulnia a szervezetnek, hiszen a városi RMDSZ a székelyudvarhelyi emberek érdekét fogja képviselni és nem egyes nagy tőkések parancsainak tesz eleget.

Olyan szervezetet szeretnénk építeni, ami nyitott, emberekhez közelálló, a döntések meghozatalát közelebb viszi a városlakókhoz és bevonja ezen döntések előkészítésébe a lakosságot.”

 A megbízott elnök köszönetét fejezte ki minden székelyudvarhelyi lakosnak, akik az elmúlt időszakban – legyen szó régi RMDSZ tagról vagy újról – vállalták, hogy a városlakók érdekében a szervezet keretei között új erőt és lendületet adnak a székelyudvarhelyi RMDSZ-nek tovább erősítve ezzel az udvarhelyszéki RMDSZ szervezetét is.

„Munkás időszaknak nézünk elébe, ezért arra van szükség, hogy bárki legyen e két jelöltből az új városi elnök tudja a tagságot összefogni, irányt mutatni és együtt dolgozni a területi szervezet szerves részeként.„ – hangsúlyozta Bíró Barna Botond.

A jelöltállítás folyamata lezárult, az említett kisebb incidensen kívül szabálytalanságot nem tapasztalt a Választás-előkészítő Bizottság.

A mai naptól mindkét jelöltnek a Választás-előkészítő Bizottság kiegészülésére nevesítenie kell egy-egy személyt, akikkel kiegészülve a Bizottság meghatározza a közgyűlés napirendi pontjait, a szavazás módozatát és dönt a közgyűléshez kapcsolódó szervezési kérdésekben.







© Copyright 2018