2024.03.29
péntek

Hét éve nem született olyan kevés gyerek, mint 2020 első 8 hónapjában

- 2020-10-13

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint az utóbbi 7 évben az idén január és augusztus között született e legkevesebb kisgyerek – derült ki az edupedu.ro oldalon, ahol a frissen megjelent adatokat összevetették a korábbi évek adataival.

2020 utóbbi 8 hónapjában 17 170 gyerekkel kevesebb született, mint 2019 januárja és augusztusa között, amikor 131 101 újszülött jött világra. A cikk megjegyzi, hogy az utóbbi 8 hónap kisgyerekszületései nincsenek összefüggésben a járvánnyal és a jelenlegi válsághelyzettel, hiszen az ebben a periódusban született gyerekek 2019 májusa-decembere között fogantak. A gyerekszületés csökkenésének hatására, mikor az idén született gyerekek oda nőnek, akkor 686 óvodai csoporttal lesz kevesebb mint az egy évvel nagyobbaknál.







© Copyright 2018