2024.04.20
szombat

Idén csak 40 ezer nyugdíjas kap üdülőjegyet

- 2021-05-06

Románia mintegy ötmillió nyugdíjasából csak negyvenezren kapnak üdülőjegyet valamely fürdőhelyiségbe 2021-ben - jelentette be szerdán a Fürdőturisztikai Munkáltatói Szövetség (OPTB) elnöke.

Nicu Rădulescu azt mondta: az 'Isten adta természetes gyógyulási lehetőségekre' minden korábbinál nagyobb szükség lenne. Hozzátette: Románia volt az első ország Európában, amelynek sikerült a világjárvány kapcsán kidolgoznia a gyógyfürdőkezelésekre vonatkozó orvosi protokollt, de a hatóságok által bevezetett korlátozások miatt a vállaltok nem sokáig tudták alkalmazni azt.
A szakember szerint Románia az egyetlen olyan ország Európában, amely bezárta a gyógyfürdők kezelési bázisait, miközben vannak olyan országok, amelyek támogatják ezt a post-COVID terápiát. Számítás szerint a fürdőturizmus napi egymillió euró veszteséget 'termel', ezért állami segítség nélkül aligha maradhatnak fenn az ágazatban dolgozó cégek.







© Copyright 2018