2021.12.03
péntek

Iohannis: ne higgyük, hogy június elsején megszűnik minden korlátozás

- 2021-04-23

Június elseje nem hozza magával a korlátozások teljes megszüntetését, de van rá remény, hogy a nyár folyamán ez a célkitűzés is teljesül – jelentette ki csütörtökön Klaus Iohannis államfő. Az elnök figyelmeztette a lakosságot, hogy „senki ne éljen abban a tévhitben, hogy június elsején megszűnik minden korlátozás”.

Hozzátette azonban, ő maga nagyon optimista, és úgy gondolja, a nyár folyamán a korlátozások feloldásának célkitűzése is megvalósul. Klaus Iohannis szerint nem akadozik a koronavírus elleni oltáskampány, szerdán például 90 ezer személyt oltottak be. Bár az előjegyzési platformon indított várólistákon nincsenek nagyon sokan, a kampány nem akadozik, mivel sokan a háziorvosokon keresztül regisztrálnak, vagy telefonon kérnek időpontot – magyarázta. Iohannis szerint az új esetek száma is csökken, és úgy tűnik, hogy az intenzív osztályokon kezeltek esetében is elértük már a maximumot, nem nehezedik már akkora nyomás az egészségügyi rendszerre, ez azonban még nem oldja meg a problémát. „Az egészségügyi rendszer reformja keretében különleges figyelmet kell szentelni nem csupán a kórházak korszerű felszerelésére, hanem a humán erőforrás pótlására, biztosítására is” – mondta Iohannis. Az elmúlt napok koalíciós válságáról elmondta, hogy a Florin Cîţu vezette kormány és a koalíció „jól helytáll a járvány közepette”.







© Copyright 2018