2021.04.19
hétfő

Döntött az alapkamatról, és az inflációról is fontos üzenetet közölt a jegybank

- 2021-03-16

Változatlanul 1,25 százalékon tartotta az alapkamatot hétfői monetáris politikai ülésén a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa.

A jegybank közleménye szerint a kötelező lej- és valuta tartalékrátát sem módosították. A mostani döntéseket a koronavírus-járvány okozta gazdasági bizonytalansággal indokolták.

A testület megvitatta a legújabb negyedéves inflációs jelentést, amelyet várhatóan kedden tesznek közzé, ebben szerepel majd a legújabb inflációs cél. A jegybank igazgatótanácsa megállapította, hogy a fogyasztói árak az idén várhatóan nőni fognak, és a jegybank által kitűzött 1,5-3,5 százalékos célsáv felső határa körül fognak mozogni.

Idén megnőtt az éves inflációs ráta, januárban 2,99 százalékra emelkedett a decemberi 2,06 százalékról, majd februárban tovább, 3,16 százalékra nőtt, ami magasabb az előzetesen reméltnél. A jegybank ezt a gyorsabb ütemű inflációemelkedést a villamosenergia-piac liberalizálásával magyarázza, amely január 1-jén lépett hatályba. Az intézkedés következtében a villamos energia átlagban 17 százalékkal drágult.

A tavaly novemberben elfogadott inflációs jelentésében a román jegybank 2,5 százalékos fogyasztói árindexszel számolt 2021 végére.







© Copyright 2018