2021.12.07
kedd

Beoltottsághoz köthetik a nem helyiek részvételét a csíksomlyói búcsún

- 2021-05-07

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere szerint az idei csíksomlyói pünkösdszombati búcsú elsősorban a helyiek, vagyis a csíkszeredaiak részvételével zajlik május 22-én a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben.

A városvezető hozzátette, kérték a hatóságokat, hogy olyan megoldást találjanak a búcsú megszervezésének engedélyezésére, hogy a Romániából érkező zarándokok különösebb korlátozások nélkül részt vehessenek a szertartáson. „Nem számítunk arra, hogy zarándokok érkeznek majd Magyarországról, ezt az ottani médiában már közöltük is, azonban magyarországi hivatalosságok részvételére készülünk, amennyiben ezt jelzik felénk. A járványmegelőzéssel foglalkozó hatóságoktól kértük, hogy korrekt megoldást találjanak arra, hogy a hazai zarándokokat fogadhassuk a megfelelő előírások betartásával. Nem százezres, tömeges szertartásra készülünk, de szeretnénk lehetőséget adni a hazai katolikus közösségnek, hogy részesei legyenek a zarándoklatnak fizikai vagy online formában” – fejtette ki a polgármester az Agerpres hírügynökségnek. Dr. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője leszögezte: fontolgatják annak lehetőségét, hogy csak azokat a nem csíkszeredaiakat engedjék be a búcsú terültére, akiket már beoltottak koronavírus-fertőzés ellen. 







© Copyright 2018