2024.03.29
péntek

Adófelajánlás: a régi és az új formanyomtatványokat is elfogadják

- 2020-02-14

Az Adó- és Pénzügyi Hivatal (ANAF) kiadta azt az egyszerűsített formanyomtatványt, amivel a tavalyi évre vonatkozó adófelajánlásokat megtehetjük – tájékoztat a pénzügyminisztérium. Az idézett forrás szerint május 25-éig nyújtható be az adófelajánlás, és elfogadják a régi formanyomtatványokat is.

Az új nyomtatványt bevezetését azután határozta el az intézmény, hogy a civilek panaszkodtak a bonyolult eljárásra, mivel két dokumentumot kellett kitöltenie az adófelajánlónak a 2019-ben történt módosítások miatt, január elsejétől március 31-ig egyet, április elsejétől december 31-ig pedig egy másik 230-as nyomtatványt. 2019-ben az akkori PSD-ALDE kormány úgy döntött: különbséget tesz a civilek között. Az akkreditált, szociális tevékenységet végző szervezetek 3,5 százalékot, míg a többiek 2 százalékot kapnak a felajánlásokból. Később, a civil szervezetek tiltakoztak, diszkriminációra hivatkozva elérték azt, hogy minden szervezet megkaphassa a 3,5 százalékot – tájékoztat az Agerpres hírügynökség és pénzügyminisztérium.







© Copyright 2018