2024.03.28
csütörtök

Jövő tanévtől nem lesznek félévi dolgozatok

- 2022-05-30

Kedden jelenik meg a közoktatási intézmények működéséről szóló miniszteri rendelet, de a fontosabb módosításokat már hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

A tanügyi tárca vezetője elmondta, jelenleg zajlik a működési szabályzat véglegesítése, kedden pedig el is küldik a miniszteri rendeletet a Hivatalos Közlönyhöz publikálásra. Az egyik legfontosabb változás, hogy ezentúl nem számolnak félév végi tanulmányi átlagot, hanem csak a tanév végén vonnak mérleget a diákok által addig kapott osztályzatok alapján. Ugyanígy nem lesznek többé félévi dolgozatok sem. A tanügyminiszter bejelentése szerint ugyanakkor a tanárok számára nagyobb autonómiát biztosítanak abban, hogy mikor és miként méri fel a tudásszintet. Azt pedig, hogy egy tantárgyból legkevesebb hány osztályzat kell, az n+3 képlettel fogják kiszámítani, ahol az n azt mutatja, hogy az illető tantárgyból heti hány órája volt a diáknak. A februárra bejelentett vakáció kapcsán Cîmpeanu elmondta, harminc megye döntött úgy, hogy ezt a hónap utolsó hetében adják ki.







© Copyright 2018