2024.03.29
péntek

A hét közepén adják át az Élő Székelyföld-díjakat

- 2020-02-17

Szerdán adják át az Élő Székelyföld-díjakat Székelyudvarhelyen. Három évvel ezelőtt döntött úgy az Élő Székelyföld Egyesület és Munkacsoport, hogy a rendelkezésére álló szerény eszközök segítségével díjat hoz létre.

Egy olyan elismerést alapítottak, amellyel ráirányíthatják a figyelmet olyan emberekre, akik – életkoruknál fogva – sokat tettek közösségeikért, illetve több szinten is példát mutathattak, valamint azokra a fiatalabb honfitársakra is, akik életmódjukkal, munkájukkal, pályaválasztásukkal követendő mintákkal szolgálnak vidéken és városon egyaránt. Ezúttal az állattartókra figyelve, közülük díjaznak sikeres embereket. Sőt, kiléptek Udvarhelyszék területéről, és Bányász József Gyergyóújfaluban élő gazdálkodónak valamint Tóth Árpád jásfalvi farmtulajdonosnak ítélték oda a díjat. A méltatásokból és rövid előadásokból álló, díjátadó ünnepséget február 19-én, szerdán, 18.00 órától tartják a székelyudvarhelyi Küküllő Szálloda konferenciatermében.

 







© Copyright 2018