2020.11.27
péntek

Rosszabb munkákat is elvállalnak az emberek a járvány miatt

- 2020-10-29

Jelentősen módosult a hazai munkaerőpiac a koronavírus-járvány miatt.

Azok, akik most keresnek állást, olyan kompromisszumokat is bevállalnak, amelyekről fél évvel ezelőtt még hallani sem akartak – derül ki egy témába vágó friss felmérésből. Az e-Jobs online állásközvetítő platform által ismertetett adatok szerint azok, akik május és szeptember között kerestek munkát, sokkal kisebb bérre vonatkozó szerződést is aláírtak, mint azt korábban megtették volna. A friss munkavállalók egyharmada azt mondja, nem a végzettségének megfelelő állást kapta meg. Azok, akik eddig nem fogadtak el bármilyen állást, most azt mondják, már nem várnak tovább, és olyan munkát is elvállalnak, amely a képzettségükhöz képest alacsonyabb besorolású. A világjárvány azonban pozitív változást is hozott. A megkérdezettek 21 százaléka azt mondta, bár elveszítette állását, most olyat munkahelyet talált, ahol sokkal jobban érzi magát. 12 százalék mondta azt, hogy átképezte magát annak érdekében, hogy helyt tudjon állni egy új munkahelyen. 8 százalék számára pedig az elmúlt időszak bátorságot adott ahhoz, hogy elindítsa saját vállalkozását.







© Copyright 2018