2024.04.19
péntek

Toró Dávid Európa legjobbjai között

Szsz Csaba - 2023-04-13

A székelyudvarhelyi ifjú tehetség, Toró Dávid győzelemmel zárta az Eurotalent Preselection Camp versenyét, ezzel megerősítette helyét az Eurotalent Programban a következő évre is!

A múlt héten Besztercén rendezték meg az asztaliteniszezők U15-ös korosztályának országos versenyét, amelyen a Székelyudvarhelyi ISK csapata (Sebők Márton, Bardas Mark, Gelei Kristóf) a korukhoz képest két évvel idősebbek mezőnyében bronzérmet szereztek.

A besztercei országos döntőn nem vett részt az ISK-sok egyik legnagyobb tehetsége, Toró Dávid, aki a verseny idején Csehországban tartózkodott, az európai szakszövetség által szervezett ETTU Talent elnevezésű edzőtáborban.

A csehországi Havirovban az U13-as európai ranglista élmezőnyébe tartozó asztaliteniszezők vettek részt, a fiúknál húszan, míg a lányoknál tizenheten voltak. A Székelyudvarhelyen a tavalyi év legjobb ifjúsági sportolójának megválasztott Toró kiemelkedő teljesítményt tud maga mögött, hisz amellett, hogy 17 győzelemmel és mindössze két vereséggel megnyerte az Eurotalent Preselection Camp versenyét, a nemzetközi edzőkből álló brigád első helyen válogatta be az ETTU jövő évi fejlesztési programjába. Vagyis a fiatal udvarhelyi asztaliteniszező megerősítette helyét az Eurotalent Programban a következő évre is!







© Copyright 2018