2024.03.29
péntek

Négyszeresére emelik a Szülőföldön magyarul támogatás összegét

- 2023-02-23

Bruttó százezer forintot kap ezután minden magyarul tanuló erdélyi diák a Szülőföldön magyarul elnevezésű oktatási-nevelési támogatásból.

Emellett iskolabusz-hálózatot hoznak majd létre, amely 11 megyében lesz elérhető – közölte Panyi Miklós államtitkár. Az óvodások, iskolások és felsőoktatásban résztvevő diákok eddig 22.400 forintos (körülbelül 287 lej) támogatásban részesültek tanévenként, a 2023-as tanévre ez az összeg a négyszeresére nő majd, amit várhatóan 2024-ben kapnak kézhez az érintettek. A Kolozsváron megtartott találkozó apropója az az iskolabusz-hálózat volt, ami a tervek szerint az erdélyi szórványközösségekben élő diákok helyzetét könnyítené meg. 11 erdélyi megyében, félezer diákot szállítanának több mint száz településről 34 általános iskolába – nyilatkozta az MTI-nek Csáky Csongor a Rákóczi Szövetség elnöke. Panyi Miklós elmondta azt remélik, a lefelé ívelő demográfiai mutatókat is más irányba mozdíthatják a magasabb támogatások és az iskolabuszok által. Hozzátették, Felvidéken sikert aratott a program, mivel 30 százalékkal nőtt az első osztályba beíratkozó gyerekek száma.







© Copyright 2018