2023.06.04
vasárnap

Megjelent a külhoni magyarokat támogató pályázati felhívás

- 2023-05-05

Csütörtöktől elérhetők a Gondoskodó nemzet program pályázati felhívásai – jelentette be Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Ismertette: idén is 2 pályázati felhívást hirdetnek meg, az egyik, a Gondoskodó nemzet program I.-ben 1,5 milliárd forintos keretből a szervezetek működését, fejlesztéseik és eszközbeszerzéseik megvalósítását támogatják. A Gondoskodó nemzet program II. részeként 500 millió forintos keretből a szervezetek programjaikhoz és rendezvényeik megvalósításához kérhetnek támogatást. Ebben az esetben 300 ezer forinttól egymillió forintig nyújtanak segítséget. A pályázati felhívások oktatási, kulturális, egyházi, sport-, ifjúsági, cserkész- és közösségi, valamint diaszpóra-alprogramokra különülnek el. Az ukrajnai, Kárpátalján kívüli magyar szervezetek utóbbira is pályázhatnak – közölte. A pályázatokat május 4-től június 5-én 14.00 óráig lehet benyújtani elektronikus formában a Nemzetpolitikai informatikai rendszer online felületén. A megvalósítási időszak 2023. január 1-december 31. A pályázati felhívás elérhető a  www.kulhonimagyarok.hu oldalon.







© Copyright 2018