2020.06.05
péntek

Az RMDSZ a koalíciós pártokkal folytatja

Magyar Fény - 2018-02-02

Az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója úgy döntött, hogy a szövetség folytatja a koalíciós pártokkal kötött parlamenti együttműködést, jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök kedden.

A két frakció ülését követően az RMDSZ elnöke azt nyilatkozta, szavazással döntötték el, hogy folytatják a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) alkotta koalícióval kötött együttműködésüket, jövő héttől kezdődően pedig egyeztetnek a különböző projektekről is.

Kelemen Hunor azzal indokolta a szövetség döntését, hogy rendkívül kedvezőtlen volna az RMDSZ számára, ha elszigetelődne a parlamentben, illetve hogy csupán a koalíció vezetői voltak nyitottak a párbeszédre.

Az RMDSZ elnöke elmondta, a szövetség nem tudja átvinni törvénykezdeményezéseit 30 parlamenti képviselővel, ugyanakkor "a koalíciónak sokszor van szüksége a szövetség támogatására". 







© Copyright 2018