2024.10.04
péntek

Egy nappal korábban kezdődik a katari világbajnokság

- 2022-08-11

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség egy nappal korábbra, november 20-ra hozta előre a 2022-es világbajnokság kezdetét, így a házigazda mérkőzésével indul a torna.

Az eredeti menetrend szerint november 21-én hétfőn, Szenegál és Hollandia mérkőzésével indult volna a világesemény, de végül a FIFA módosított ezen és kezdeményezte, hogy a hagyományokhoz híven a házigazda meccse nyissa a vébét Ecuador ellen. Ez azt jelenti, hogy 20-án lesz a nyitóünnepség és a nyitómérkőzés, így másnap a várt négy találkozó helyett hármat játszanak majd.  Egyelőre ez az egyetlen időpont, ami változott. A torna november 20-tól december 18-ig tart, a történelem során most először rendezik télen és a Közel-Keleten.







© Copyright 2018