2024.04.17
szerda

Szigorítanának az erőszakos bűncselekményekért kiszabható büntetéseken

- 2023-02-08

Lucian Bode belügyminiszter kedden bejelentette, hogy Nicolae Ciucă miniszterelnökkel közösen törvénytervezetet nyújtott be a szenátusba, amely harmadával emelné az erőszakos bűncselekményekért kiszabható büntetési tételkereteket.

A büntetőtörvénykönyv tizenegy cikkelyén módosító tervezet értelmében szigorúbb büntetőjogi besorolás alá kerülnének a súlyos érzelmi és szociális következményekkel járó bűncselekmények, ezáltal pedig növekedne az állampolgárok biztonsága és védelme – írta Lucian Bode a Facebookra. A miniszter szerint ütlegelés, testi sértés, halált okozó ütlegelés vagy bántalmazás, illetve zaklatás esetén súlyosbítanák a büntetéseket. A tervezet egyharmadával emelné meg a szóban forgó bűncselekményekért kiszabható büntetési tételkereteket. A tervezet növelné a kiszabható maximális börtönbüntetést garázdaságért, illetve tömegverekedésért is. A kezdeményezők ugyanakkor kivonnák a büntethetőség alól a közterületen gyakorolt jogos önvédelmet. A javaslat mindemellett kizárná a hatósági közeg elleni erőszak és az igazságügyi hatóság ellen alkalmazott erőszak bírsággal történő szankcionálásának lehetőségét; ezeket a bűncselekményeket kizárólag szabadságvesztéssel büntetné.







© Copyright 2018