2024.04.19
péntek

Mandátuma első fél évét ismertette Antal Lóránt szenátor Székelyudvarhelyen (videó)

- 2021-07-28

Mandátuma első fél évét ismertette Antal Lóránt szenátor Székelyudvarhelyen. Tevékenységi beszámolója során több már megoldott illetve aktuális témáról is szó esett, mint például a nemrég megnyitott udvarhelyi autóbeíratási munkapont hatékonyságának kiterjesztése, az új energiatörvény, vagy a medvekérdés.

A szenátus energiaügyi bizottságának elnökeként elmondta, hogy javaslatának köszönhetően már nem kérhetnek bérleti díjat az önkormányzatoktól a villanyoszlopok tulajdonosai, illetve a jogtalanul birtokba vett zöld bizonylatok értékének újraszámításával is foglalkozik. Beszélt ugyanakkor a kiszolgáltatott energiafogyasztókat érintő törvényről is. Elmondása szerint 40 napot emésztett fel a tervezet kidolgozása, amelyet végül sikerült elfogadniuk a szenátusban, jelenleg a képviselőház beleegyezésére vár. Leghamarabb jövő év elején látja esélyesnek, hogy konkrétum is legyen a törvényes keretből, ugyanis év végéig lesznek az országos energiaügynökségnek (ANRE) releváns adatai arról, hogy a szabadpiacra való átállás mit is eredményezett. Hogy a bizottság elnökeként a jövőben mit tart a legnagyobb kihívásnak az adott területen, erről ő beszélt.

A szenátor a nemrég elindított Udvarhelyen történő autóbeíratási lehetőségről is beszélt, elmondta, ugyan egyelőre csak egyfajta közvetítő szerepet tölt be a helyi munkapont, dolgoznak azon, hogy hamarosan már helyben is fel tudják dolgozni az igényléseket. Azt is szeretné az RMDSZ politikusa, hogyha Udvarhelyen lehetne sofőrvizsgát tenni. Az aktualitások közül megemlítette még a medvekérdés rendezését, amely egyelőre egy hatályba lépett kormányrendelet szintjén van, megjegyezve, hogy a parlamentnek még lehetősége lesz korrigálni az esetleges hibákat, hiányosságokat, amikor napirendre tűzik a rendelet elfogadását. Antal elmondta azt is, annak ellenére, hogy a térség vezetőivel folyamatos kapcsolatot tart fenn, úgy véli elengedhetetlen, hogy ciklikusan személyesen is látogatást tegyen, feltérképezve a helyi igényeket, kötetlen beszélgetéseket folytasson a települések vezetőivel, így számára is kirajzolódik egy irány, hogy milyen prioritások mentén építse a parlamenti munkáját.

 







© Copyright 2018