2024.10.13
vasárnap

Új épületszárny létesülhet

- 2024-09-10

Egy teljesen új épületrésszel bővülhet Székelyudvarhelyi kórháza.

Ahogy a legutóbbi önkormányzati ülésen is elhangzott, a kórház hátsó udvarán, a mostani parkolók helyére építenének egy négy szintes épületszárnyat. A tervek szerint az új épület alagsorában öltözők, a földszintjén sürgősségi, az emeletein pedig terápiás osztály és műtők létesülnének. Az új épületszárnyat a tervek szerint egy függőfolyosó kötné össze főépülettel. Székelyudvarhely kórházának főépülete az 1980-as évek elején épült, a kétezres években ezt bővítették a tetőterek beépítésével, ám az igény azóta megnőtt egy nagyobb és korszerűbb korházra vagy a meglévő bővítésére. Az új épületszárny építési terveit az egészségügyi minisztérium kell jóváhagyja, az udvarhelyi kórház egy egészségügyi infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó pályázati kiíráson venne részt.







© Copyright 2018