2024.10.06
vasárnap

Tudományos újdonságok a székelyudvarhelyi diákoktól

- 2022-05-06

Kiállították a Heuréka 5.0 projektjeit a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár és a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ termeiben csütörtök délután.

A kiállítás érdekessége, hogy az odalátogatók is kipróbálhatták az okos eszközöket, a VR-szemüvegeket, különös készülékeken zenélhettek, néhány diák műanyagból készített ruháit is megmutatták, sőt még az is kiderült, hogyan lehet csemegeuborkával felkapcsolni egy kis égőt. Nagy-Molnár Tamara programfelelős elmondása szerint szeptemberben olyan 5–12. osztályos diákok jelentkezhettek, akik érdeklődnek a tudomány, technológia vagy a művészetek iránt, vezetőik pedig tanáraik vagy a témában jártas személyek voltak, akik a tervezésben, kivitelezésben, valamint a kiállításban is segítették a diákokat. A projektet közel harminc székelyudvarhelyi vállalkozás, illetve a Román-Amerikai Alapítvány támogatta, így a kilenc ötletre egyenként tízezer lejt fordíthattak eszközök beszerzésére és fejlesztésre. Aki lemaradt az eseményről, az a könyvtárban kiállított audiovizuális eszközöket előzetes egyeztetést követően próbálhatja ki.







© Copyright 2018