2024.10.04
péntek

Nem zárult le a Szejke-ügy

- 2024-07-26

Felére csökkentették volna az idei Szent István-napok költségvetését. 

Habár július 17-én a polgármesteri hivatal átvette a kijavított szejkefürdői víz- és szennyvízhálózat bővítését érintő munkát, a csütörtöki tanácsülésen a testület nem fogadta el a beruházás végső gazdasági és technikai mutatóit. A beruházás összben 2 millió 314 ezer lejbe került, emellett 832 578 lej új költség van, e kettő összegének 57 százalékát az Országos Helyreállítási Alapnál nyert pályázat fedezi. Az önkormányzat RMDSZ frakciója, illetve részben a POL-frakció is azt hangsúlyozta az ülésen, hogy ameddig nem ér véget a jogi eljárás az ügyben, több pénzt nem rendelnek a beruházáshoz.

A tegnapi tanácsülésen az RMDSZ-frakció javaslata felére csökkentette volna az idei Szent István-napok költségvetését, de a szejkefürdői kifizetés elutasítása miatt tudtak pénzt rendelni az ünnepséghez, amely így is szűkösebb keretből gazdálkodhat. Arról is döntöttek, hogy a Kossuth Lajos utcai Civil Központban lévő hét helyiséget nyílt árverésen bérbe adja az önkormányzat, de döntés született arról is, hogy felújítják a Mihai Eminescu és a Dózsa György utcát, valamint két lakótelepi játszóteret.







© Copyright 2018