Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken, február 3-án, délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben. Miként lehet jobb és élhetőbb az élet a betegség diagnosztizálása után – erről beszélnek majd az érintettek a rendezvényen, ahol egyebek mellett bemutatják a kolozsvári székhelyű Jó Emberek Egyesületét is. A szervezők szerint az akció csökkenti annak a problémának az előfordulását, hogy a betegek családtagjait csekély mértékben tájékoztatják a beteg kezeléséről. Az egyesületen belül vallják, hogy megfelelő odafigyeléssel kiküszöbölhetők az akadályok, ezért az udvarhelyi találkozót kimondottan a pozitív, példaértékű történetek köré építik fel. A résztvevőknek lehetőségük lesz kérdezni, majd kiértékelő kérdőívvel zárják az eseményt.