2024.04.20
szombat

A Világbank szerint jövőre 11 százalékkal csökkennek az energiaárak

- 2022-10-27

A visszafogottabb globális gazdasági növekedés, valamint a járvány miatt, Kínában bevezetett korlátozások azonban még erőteljesebb visszaeséshez vezethetnek – áll a jelentésben.

Ennek ellenére az energiaárak továbbra is 75 százalékkal haladják majd meg az elmúlt öt év átlagát – mutat rá a Világbank. A 305 milliárd dollárt elérő globális adósságszintet azonban kordában kell tartani, különben egyre többen néznek szembe a közeljövőben az elszegényedéssel – figyelmeztet a Világbank vezetője, David Malpass. A pénzügyi szakértő a BBC-nek nyilatkozva elmondta: a gazdaságok támogatása és ösztönzése volt a járható út a járvány idején, ám ennek a költekezésnek a következményei most kezdenek megmutatkozni, az infláció és a kamatok növekedésében. David Malpass azt javasolta, hogy a jövőben nyújtandó támogatásokat, beleértve az energiaszámlák kifizetéséhez nyújtott segítséget, célzottan, és nem mindenre kiterjedően alkalmazzák az országok.







© Copyright 2018