2024.10.14
hétfő

Több mint 9 ezer módosító javaslat érkezett az új tanügyi törvények tervezetéhez

- 2022-10-31

Több mint 9 ezer módosító javaslat érkezett az új tanügyi törvények tervezetéhez – nyilatkozta az oktatási miniszter.

Ligia Deca rámutatott, időre van szükség ahhoz, hogy az indítványokat megvizsgálják, illetve hogy meghallgassa az érintett szakmai és szakszervezetek képviselőit, akik az új tárcavezetővel is ismertetni szeretnék elképzeléseiket, prioritásaikat. Így várhatóan csak két hét múlva véglegesítik a tervezeteket, amelyek a közvita során érkezett megjegyzések, javaslatok nyomán több ponton is módosulni fognak az eredeti változathoz képest. A miniszter kiemelte, szeretné, ha a tanügyi alkalmazottak béremeléséről szóló előírások megmaradnának a jogszabályban, a hatályba lépésük időpontjairól azonban a pénzügyminisztériummal és a kormánnyal közösen döntenek. Tájékoztatása szerint a jelenleg érvényben levő jogszabályok értelmében 2023. január 1-jétől is esedékes egy fizetésemelés a tanügyben, ennek mértékéről azonban még egyeztetnek.







© Copyright 2018