2024.10.06
vasárnap

Szülőföldön magyarul: több pénzt kapnak a diákok

- 2023-04-13

Több mint négyszeresére, százezer forintra nő a külhoni magyar gyermekek oktatási-nevelési támogatása, jelentett be kedden Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Az eddigi 22 400 forintról 100 ezer forintra emelkedik a külhoni magyar gyerekek oktatási-nevelési támogatása. Ez azt jelenti, hogy az eddigi nagyjából 294 lej helyett ezentúl 1315 lej kaphatnak azok az erdélyi óvodások, iskolások és egyetemi hallgatók, akik magyarul tanulnak.

Potápi Árpád János kifejtette: az alapvető nemzetpolitikai és nemzetstratégiai célokat a háború okozta nehéz gazdasági helyzetben sem adják fel, az anyanyelvi oktatás minden külhoni régióban a közösség megmaradásának garanciája. Rámutatott: a támogatásról még az első Orbán-kormány idején döntöttek, és a 2002/2003-as tanévtől biztosítják a közoktatás területén a nevelési, oktatási, valamint a tankönyv- és taneszköz támogatást, illetve a felsőoktatásban a hallgatói juttatást. A cél, hogy a szülők magyar tanítási nyelvű iskolába írassák a gyermekeket.

Azok a gyermekek, aki ilyen intézménybe járnak, nagyobb eséllyel tartják meg magyar identitásukat – húzta alá a nemzetpolitikai államtitkár. A juttatást mindig az adott tanév után folyósítják, azt még idén, a tervek szerint augusztus-szeptemberben megkapják az érintett családok.

A felhívások elérhetők keddtől a kulhonimagyarok.hu és a bgazrt.hu honlapokon. A támogatási kérelem utolsó postára adási dátuma 2023. május 24-e – jelezte a nemzetpolitikai államtitkár. Az elbírálást követően a támogatás folyósítása banki átutalással történik.







© Copyright 2018