2024.03.01
péntek

Szekérrel és biciklivel közlekedőknek osztott ki láthatósági mellényeket Székelykeresztúron

- 2023-05-03

Szekérrel és biciklivel közlekedőknek osztott ki láthatósági mellényeket kedden Székelykeresztúron az állami, illetve a helyi rendőrség, a város önkormányzatával együttműködve.

A tavaszias időjárás beköszönttével egyre több biciklis és szekérrel közlekedő személy jelenik meg az utakon, és sajnos elég sok baleset történt, amelyekben ők is érintettek voltak. Ezt alapul véve, a székelykeresztúri önkormányzattal és a helyi rendőrséggel összefogva döntöttünk úgy, hogy láthatósági mellényeket osztunk ki az érintetteknek” – fejtette ki Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint mondta, a megmozdulás célja a kerékpározók, illetve a szekérrel közlekedők tájékoztatása, illetve a balesetmegelőzés. Koncz Hunor János, Székelykeresztúr polgármestere elmondta, összesen 250 láthatósági mellényt vásárolt az önkormányzat, amelyből ötvenet osztottak ki a hatóságok kedden. Az akciót még négyszer ismétlik meg május folyamán – keddenként –, mindannyiszor más helyszínt választva a balesetmegelőző tevékenységhez. Ennek részeként nemcsak a városban, hanem Betfalván és Fiatfalván is osztanak ki láthatósági mellényeket.







© Copyright 2018