2024.04.19
péntek

Románia köteles lesz elfogadni az azonos neműek közötti élettársi viszonyt

- 2020-09-23

Az azonos neműek közötti élettársi viszonyt nagy valószínűséggel már jövőben kötelezően jogszabályba kell foglalni Romániában is – hívja fel a figyelmet Asztalos Csaba, a Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke.

Az Európai Unió emberjogi bizottsága figyelmeztetést küldött Romániának, amelyben bírálják az azonos nemű személyek közötti kapcsolatok elismerésére és védelmére vonatkozó jogi keretek hiányát. A bizottság határozata értelmében a román parlament köteles lesz jogszabályba foglalni az azonos neműek kapcsolatára vonatkozó normákat, amely révén az azonos nemű párok hasonló adminisztratív jogokkal rendelkeznek majd, mint a házastársak: a kórházban egymás nevében hozhatnak döntéseket, örökölhetnek egymástól, stb. Fontos kiemelni: úgy az emberjogi bizottság felhívása, mint a CNCD javaslata kizárják az azonos nemű párok általi örökbefogadás lehetőségét. Asztalos kifejtette: ha az emberjogi bizottság arra a következtetésre jut, hogy Románia sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikkelyét (a magánélethez való jog) az emberi jogokról szóló európai egyezmény 14. cikkelyével (a megkülönböztetés tilalma) együtt, akkor Bukarest köteles lesz elfogadni és végrehajtani a bíróság határozatát. Elméletileg Romániának már rég meg kellett volna tennie ezeket a lépéseket az uniós normáknak megfelelően, de a politikai érdekek miatt még nem történt előrelépés ebben az irányban – mutatott rá Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke. 







© Copyright 2018