2024.04.20
szombat

Orban arra kéri a polgárokat, hogy csak a legszükségesebb esetben utazzanak

- 2020-02-25

Ludovic Orban kijelölt miniszterelnök felhívást intézett a lakossághoz, hogy csak a legszükségesebb esetben utazzanak a koronavírusos fertőzések által sújtott olaszországi régiókba. Orban azt mondta: a hatóságoknak nehezebb dolguk van a koronavírus terjedésének megakadályozásában olyan esetekben, amikor az emberek személygépkocsival jönnek haza Olaszországból.

A miniszterelnök hangsúlyozta a személyes felelősség szerepét ilyen esetekben, és negatív példaként említette azoknak a román állampolgároknak az esetét, akik az olasz Sadova településről a hatóságok értesítése nélkül utaztak haza. 'Szerencsére azonosítottuk őket' - tette hozzá a kormányfő. Ismeretei szerint körülbelül 8000 román állampolgár tartózkodik a koronavírus miatt vesztegzár alá helyezett olaszországi településeken, de az érintett régióban élő románok száma eléri a 200.000-et. Románia ezért más országokhoz viszonyítva veszélyeztetettebb helyzetben van, mert elkerülhetetlen a két ország közötti utasforgalom. 'Felhívást intézek az országban lévő románokhoz, hogy kerüljék az utazást a fertőzésveszélyes területekre. Minden utazást el kell kerülni, amely nem feltétlenül szükséges' - szögezte le Orban.
Azt is elmondta, hibásan cselekszik, aki a koronavírustól való félelmében jön haza Olaszország fertőzésveszélyes területeiről, mert veszélybe sodorja családtagjai, barátai egészségét.







© Copyright 2018