2024.03.28
csütörtök

November 8-án kezdődik a tanítás

- 2021-11-02

Elkezdődik a tanítás november 8-án a romániai iskolákban, de csak pénteken születik döntés arról, hogy milyen formában – jelentette be az ügyvivő oktatási miniszter.

Sorin Cîmpeanu rámutatott, az általa vezetett tárca következetesen kitart amellett, hogy az oktatásnak fizikai jelenléttel kell zajlania, amennyiben garantálni tudják a tanulók és pedagógusok biztonságát. Hozzátette, figyelembe veszik a Tanulók Országos Tanácsának javaslatát, és a valós helyzethez igazítják az iskolák működési módját. Sorin Cîmpeanu ismét hangsúlyozta a minisztérium azon álláspontját, miszerint a két hét kényszervakáció a legtöbb, ami még behozható úgy, hogy ne legyen szükség az országos vizsgák menetrendjének módosítására. December 6-ától kezdődik a dolgozatírások időszaka, és idén kevesebb félévi dolgozatot kell írniuk mind a nyolcadikosoknak, mind a középiskolásoknak. Az ügyvivő oktatási miniszter szerint a nyolcadikosok három helyett kettő, a középiskolások pedig négy helyett három dolgozatot írnak idén. Azt is elmondta, a diákok jegyeinek lezárásához szükséges osztályzatok minimális számát kettőre csökkentik.







© Copyright 2018