2024.04.20
szombat

Napról napra enyhül a járványhelyzet Hargita megyében

- 2022-03-04

Nem történtek koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek csütörtökön Hargita megyében, ahol a napi esetszám, a fertőzöttségi arány és a kórházban ápoltak száma is csökkent.

Nem történtek koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek csütörtökön Hargita megyében, ahol a napi esetszám, a fertőzöttségi arány és a kórházban ápoltak száma is csökkent. Tizenhat koronavírus-fertőzést igazoltak csütörtökön Hargita megyében 531 teszt feldolgozása során, ezzel 21 028-ra nőtt a járvány kezdete óta azonosított esetek száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. Újabb halálesetet ezúttal nem jelentettek, így a koronavírussal összefüggésbe hozható elhalálozások száma továbbra is 973. A gyógyultak száma 18-cal nőtt az elmúlt huszonnégy órában, ezáltal eddig összesen 19 449-en győzték le a fertőzést. A már korábban igazolt fertőzöttek újratesztelése során Hargita megyében három páciens esetében kaptak újabb pozitív eredményt – olvasható a központi Stratégiai Kommunikációs Csoport tájékoztatásában. Ebből az is kiderül, hogy ezer lakosra jelenleg 1,58 igazolt fertőzés jut a megyében az elmúlt tizennégy nap adatai alapján, ami a második legalacsonyabb érték az országban.







© Copyright 2018