2024.03.28
csütörtök

Meggondolta magát a tanügyminiszter: lemondott az iskolai nyáltesztekről

- 2021-05-06

Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter a digi24-nek nyilatkozva elmondta: letett arról a tervéről, hogy az iskolákban nyálból vett minták alapján végezzenek koronavírus-teszteket. A tárcavezető szerint azért kardoskodott e mellett a módszer mellett, mert ez sokkal szelídebb beavatkozásnak számít, nem egy invazív módszer.

A szülők egy része pedig háborgott a "durva", ún. invazív beavatkozást feltételező mintavétel ellen. Cîmpeanu elismerte: az egészségügyi minisztérium munkatársai győzték meg. Akik szerint egyrészt a nyáltesztek eredménye nem releváns. Azaz további, invazív beavatkozást feltételező módszerekkel végzett tesztelésre is szükség van ahhoz, hogy biztosra vehető legyen az eredmény. A másik érv, ami hatott pedig az volt, hogy a nyáltesztek alkalmazása nagyon összezavarná a nyilvántartást. A fertőzöttek számának a meghatározási módja pedig eddig is sok vitát szült. Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter múlt héten bejelentette, hogy "klasszikus antigén gyorsteszteket" végeznek majd, orrgarat váladékból azokon a diákokon, akiknek covid-gyanús tüneteik vannak. 







© Copyright 2018