Megalakult az Interact Club Székelyudvarhelyen, ez a Rotary Club Székelyudvarhely úgynevezett ifjúsági szervezete, január 23-án sikerült bejegyeztetni a Nemzetközi Rotarynál.
A szervezetnek Székelyudvarhely négy középiskolájából, a Tamási Áron Gimnáziumból, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnáziumból, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumból és a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskolából huszonhárom diák lett alapító tagja.
Tamás-Nagy Zoltán, a Rotary Club Székelyudvarhely soros elnöke elmondta, az Interact meghonosítása Székelyudvarhelyen az ő ötlete volt, a fiatalok klubja már működik az ország egyes nagyobb városaiban, de Székelyföld-szerte ez az első Interact csoport. Kezdeményezéseiket a felnőttszervezet erőforrással, kapcsolatokkal és anyagiakkal is támogatni fogja. A cél a Rotary szellemiségének, tevékenységének átadása a középiskolásoknak, illetve a fiatalok bevezetése a Rotary világába.