2024.04.18
csütörtök

Leterítették az első réteg aszfaltot a Jézus-Szíve kilátó irányába vezető úton

- 2022-11-15

Összesen 5,1 kilométernyi mezei út felújítása van folyamatban Farkaslaka községben – a beruházás célja, hogy a mezőgazdasági járművekkel ne kelljen a 13A jelzésű országúton közlekedni.

A beruházás részeként aszfaltot is leterítenek: egyebek mellett a Jézus Szíve-kilátó felé vezető út egy szakaszán. Áfástól nyolcmillió lejért pályázott sikeresen a farkaslaki önkormányzat az Európai Unió Vidéki Beruházások Ügynökségénél, amelyből 5,1 kilométernyi mezei utat újíthatnak fel. Kovács Lehel polgármester rámutatott, a turisztikai és vallási szempontból is fontos Jézus Szíve-kilátó irányába fél kilométer hosszan újítják fel az utat, hiszen csak ennyire elegendő az elnyert támogatás. Ezen az szakaszon teljes egészében aszfalt lesz, amelyből már az első réteget le is terítette a kivitelező. A polgármester bízik benne, hogy még idén megvalósul a sáncok kialakítása is.







© Copyright 2018