2024.04.18
csütörtök

Külön alapra lenne szükség a hepatitis B és C vírus, illetve a HIV teszteléshez

- 2023-07-26

Külön alap létrehozását szorgalmazta ma a hepatitis B és C vírus, illetve a HIV tesztelésére a szenátus egészségügyi bizottságának elnöke, Adrian Streinu-Cercel.

A politikus egy szakmai konferencián elmondta: az lenne a kívánatos, ha a következő két-három éven belül a háziorvosok az összes páciensük hepatitis-szűrését el tudnák végezni, ehhez azonban segítségre van szükségük. A segítség pedig az lenne, ha az egészségügyi minisztérium létrehozna egy külön alapot a hepatitis B és C vírus, illetve a HIV tesztelésére. Streinu-Cercel emlékeztetett, hogy Románia volt az első ország a világon, amely 2001-ben korlátlan hozzáférést biztosított az antiretrovirális terápiához. Emlékeztetett arra is, hogy a törvény szerint az egészségbiztosítással nem rendelkező személyek a biztosítottakéval azonos jogokkal rendelkeznek, ha az országos egészségügyi programokban szereplő betegségek valamelyikében szenvednek. Szerinte erre az alapra hivatkozva kellene létrehozni egy külön alapot a három vírus tesztelésére.







© Copyright 2018