2024.10.14
hétfő

Könnyítené az új miniszter az immunizálást a háziorvosi rendelőkben

- 2021-04-22

A háziorvosi rendelőkben való immunizálást megkönnyítő sürgősségi kormányrendelet-tervezetet terjeszt elő az egészségügyi tárca a következő kormányülésen – jelentette ki szerdán a frissen beiktatott egészségügyi miniszter.

A hivatali eskütételt követő sajtótájékoztatóján Ioana Mihăilă úgy vélte, lehetővé kell tenni az oltásokhoz való hozzáférést azok számára is, akik ez idáig kívül estek a hatósugáron. A háziorvosok bebizonyították a korábbi oltási kampányokkor, hogy akkor lesz sikeres az akció, ha az oltásokat könnyen elérhetővé teszik a közösségek számára, emiatt meg kell könnyíteni az immunizálási eljárást a háziorvosi rendelőkben – mutatott rá. Ioana Mihăilă rámutatott, a járványkezeléssel párhuzamosan három fő célkitűzésre koncentrál az általa vezetett tárca: az uniós alapok lehívására és felhasználására; az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítására, valamint a kórházmenedzsment reformjára. „Jól felkészült embereknek kell betölteniük a vezető tisztségeket, a hozzáértés, képzettség megkövetelése nem csupán egy szeszély” – fogalmazott. Hozzátette, folytatják a versenyvizsgákat a megyei egészségbiztosítási pénztárak vezető tisztségeinek betöltésére, és versenyvizsgákat hirdetnek minden más menedzseri tisztségre is. Rámutatott, szükségesnek tartja az átszervezést és a munka hatékonyabbá tételét mind a minisztériumnál, mind a megyei közegészségügyi igazgatóságoknál, továbbá nagy hangsúlyt fektet arra, hogy „hivatalból” tegyenek közzé minden közérdeklődésre számot tartó adatot. 







© Copyright 2018