2024.04.19
péntek

Jogszabály született a bölcsődék finanszírozásáról

- 2021-12-23

A Cseke Attila által vezetett fejlesztési minisztériumnak fontos projektje a bölcsődeépítési program.

A bölcsődék finanszírozásáról fogadott el ügydöntő házként jogszabályt a szenátus, kiigazítva azokat a törvényes előírásokat, amelyek hátrányosan érintették a bölcsődei oktatás működését. Turos Loránd szenátor emlékeztetett, hogy a Cseke Attila által vezetett fejlesztési minisztériumnak fontos projektje a bölcsődeépítési program, ezért volt szükség a jelenlegi jogszabályra, amely a bölcsődék működéséhez szükséges feltételeket biztosítja, és rendezi a finanszírozásukat. Az RMDSZ szenátorai szerint ezzel a törvénnyel tehermentesítik az önkormányzatokat, és rendezik a már meglevő világi és felekezeti bölcsődék jogi helyzetét. Felhívják a figyelmet, hogy a szövetség módosításainak értelmében újból rendelkezésbe foglalták, hogy a 0-11 hónapos gyerekek is járhassanak bölcsődébe, emellett kiszélesítették a bölcsődei korosztályt 0-3 éves korra. Ugyanakkor lehetőséget teremtettek arra, hogy a tanfelügyelőségek jóváhagyásával a felekezeti bölcsődéket is a már meglévő oktatási intézmények mellé tudják rendelni, amennyiben erre igény mutatkozik.







© Copyright 2018