2024.10.06
vasárnap

Hamarosan telefonos alkalmazással is lehet jegyet venni a CFR járataira

- 2021-06-17

Az állami vasúttársaság személyszállítási részlege bejelentette, hogy június 24-én elindítja saját mobiltelefonos alkalmazását, amellyel jegyet lehet váltani a CFR Călători járataira.

A nyári szezon kezdetére időzített újításról a vállalat vezérigazgatója azt mondta, hogy azt jelzi, a társaság "fél lábbal ott van a modern korban", az újításnak köszönhetően az utasoknak ezentúl az online jegyvásárlás mellett mobiletelefonnal is lehetőségük lesz jegyet venni. Ovidiu Vizante a bejelentést egyébként annak apropóján tette, hogy pénteken elindult az úgynevezett Napvonat-program első szakasza, amely révén az ország egész területéről 40 járat közlekedik majd a román tengerpart és a Duna-delta irányába, és vissza. Vizante arról is beszélt, hogy az állami vasúttársaság mellett több vasúti személyszállítást végző vállalat is kérte a szállítási minisztériumtól a jegyek árának emelkedését. A vállalatvezető szerint utoljára 2013-ban volt emelés, azóta pedig jelentősen nőttek az árak.







© Copyright 2018