2024.10.13
vasárnap

Felszentelték Bözödújfalu új templomát

- 2024-08-05

Szombaton felszentelték az 1988-ban elárasztott, most is vízben álló Bözödújfalu újjáépített templomát. A település több mint 30 éve került víz alá, a vízből kimagasló templomtorony két évtizedig a falurombolás jelképe volt.

A kommunizmusban elárasztott Bözödújfalu újjáépített templomát szentelték fel szombaton. A templomszentelésre az egykori Bözödújfalu lakóinak hagyományos, évente megtartott találkozóján került sor. Az RMDSZ elnöke
szerint Bözödújfalu története az egész erdélyi magyar közösség számára figyelmeztetés. „Ha nem küzdünk a mi közös jövőnkért, ha nem vagyunk képesek harcolni azért, ami a miénk, az másnak nem fontos, és akkor
összeomlunk, mint a vízmosta templom tornya” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Kelemen Hunor szerint Bözödújfalu elüldözött, erőszakkal kitelepített közössége békében együtt élő, többfelekezetű, igazi erdélyi közösség, amely nem törődött bele a pusztításba: évről évre összegyűl augusztus első szombatján, és
nemcsak emlékezik, hanem immár épít is.
A 2014-ben leomlott templomot most közadakozásból építették újjá.







© Copyright 2018